Vége a bálnak

1 2 3 4 5
0
Az értékeléshez jelentkezz be!

Esemény részletei

Naptárhoz adom 10/08/2018 20:00 Europe/Paris XXVII. Vörösvári Napok admin_aaron false MM/DD/YYYY

Az idei évben is várunk minden kedves érdeklődőt a XXVII. Vörösvári Napok változatos programjaira. 2018. augusztus 10-13 és 18-20 között rendezzük meg városunk legjelentősebb kulturális fesztiválját. A „Vörösvári Napok” településünk egyik legjelentősebb hagyományőrző, kulturális, gasztronómiai rendezvénye.

A rendezvénysorozat szorosan kötődik az augusztus 15-ei Mária-napi templombúcsúhoz, s a programok e köré csoportosulnak.

Műsoraink minden korosztály számára nyújtanak kikapcsolódási lehetőséget. A hét napos esemény a Kacsa- tónál felállított rendezvénysátorban és annak környékén kerül megrendezésre. Nem maradnak el az évek óta kedvelt állandó programok sem, így a zenei koncertek, családi rendezvények, sztárfellépők és nem utolsó sorban a bálok. Idén számos újdonsággal várjuk a látogatókat, délelőttől egészen hajnalig.

1. nap

Augusztus 10. péntek

Művészetek Háza (Fő út 127.)

17.00 A Kovács László Kertbarát Kör kiállításának megnyitója

(A kiállítás szombaton és vasárnap is megtekinthető 09-től 19 óráig)

18.00 MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG

• Zeneiskola vonós zenekara

• Gromon István polgármester ünnepi beszéde

• Fogadás

Kacsa-tó (rendezvénysátor, Bányató u.)

Belépő: 1500 Ft

20.00 - 03.00 RETRO PARTY DJ KORIVAL

22.00 - 23.00 Alapzaj koncert

23.00 - 22.20 Tűzzsonglőr (Black &White show)

2.nap

Augusztus 11. szombat

Családi Nap

Kacsa-tó (rendezvénysátor, Bányató u.)

11.00 - 18:00 Családi programok:

Honfoglalás nap az Árpád Népe Hagyományőrző, Kulturális Egyesülettel

Kis jurta játékokkal, íjászat, kézműves udvar, népi játékok udvara, nagy társasjátékok

16.00-19.30 NÉPEK TÁNCAI

• Szerb tánc

• GÖRÖG táncbemutató

• ÍR TÁNC

Nagytemplom (Templom tér)

18.00 Magyar nyelvű ünnepei szentmise

19.00 A Német Nemzetiségi Vegyes Kórus koncertje

Kacsa-tó (rendezvénysátor, Bányató u.)

Az esti programokra a belépő: 1800Ft

21.00 – 22.30 Prognózis zenekar élő koncertje

22.30 - 03.00 Sváb bál: Werischwarer Burschen zenekarral

3. nap

Augusztus 12. vasárnap

Nagytemplom (Templom tér)

10.00 Ünnepi német nyelvű szentmise (búcsúmise)

(Közreműködik a Német Nemzetiségi Fúvószenekar)

Kacsa-tó (rendezvénysátor)

11.00 Családi programok: Honfoglalás nap

gyerekfoglalkoztató kuckó, gabonaőrlés, lisztszitálás, íjászat, régi tárgyak kiállítása, vitézi udvar, népi játékok udvara

11.00 Maszk Bábszínház előadása

16.00-19.00 Schwabenfest

(A Német Nemzetiségi Táncegyüttes szervezésében)

Az esti programokra a belépő: 2000 Ft

21.00 - 22.30 Honeybeast élő koncert

22.30 - 03.00 Sváb bál a Die Adlersteiner zenekarral

4. nap

Augusztus 13. hétfő (rendezvénysátor, Bányató u.)

10.00 - 20.00 Kézműves vásár

10.00 - 14.00 Kutyaszépségverseny (a Szebb Környezetünkért Egyesület szervezésében) részletek: www.tegyvalamit.hu

12.00 - 18.00 Horgonyt fel – Élmények és játékkalandok

14:00 - 15:00 Templom téri Általános Iskola: Ki mit tud?

15.00 - 17.00 A Nyugdíjas Klub és vendégcsoportjainak műsora

17.00 - 18.00 Operett műsor

18.00 - 19.30 A Német Nemzetiségi Fúvószenekar koncertje

20.00 - 24.00 BÁL az Ungarndeutsche Jungs zenekarral

Belépés ingyenes!

5. nap

Augusztus 18. szombat (rendezvénysátor, Bányató u.)

11.00 Szép magyar népmesék (Spirit Színház előadásában)

11.00-19.00 Furfangos csudavilág – Interaktív utazó kiállítás és játszóház

14.00 – 19.00 Zenei paletta koncertek

14.00 The Palace

15.00 Kifordítva zenekar

16.00 APPA CS koncert

17.00 Live Party Band

18.00 Men@Trend zenekar

20.00 – 03.00 RETRO PARTY DJ KORIVAL

21.00 - 22.30 Magna Cum Laude élő koncert

Belépő: 2500 Ft

6. nap

Augusztus 19. vasárnap

11.00 Eszterlánc mesezenekar koncert

13.00-19.00 Történelmi Bajvívó Egyesület programjai

- lovagi sátor, lovagi torna

15.00 Fúvószenekarok találkozója

• Pilisska Kapela

• Solymári Fúvószenekar

• MH Altiszti Akadémia Fúvószenekara

• Löhlbacher Musikverein

20.00 Bál

Löhlbacher Musikverein (www.musikverein-loehlbach.de)

Donau Power 25. éves évforduló (www.donau-power.com)

Belépő: 1500 Ft

7. nap

Augusztus 20. hétfő

07.00-10.00 Gyermek horgászverseny (a Pilisvörösvári Horgász Egyesület szervezésében)

15.00 XI. TUTAJHÚZÓ VERSENY

Nagytemplom (Templom tér)

10.00 Szent István napi ünnepi szentmise, kenyérszentelés

Cím
Pilisvörösvár, 2085 Hungary

Megosztás

Ne maradj le egy bálról sem!

07/09/2018
33
03/11/2018
33
Donauschwabenfest Szederkény
01/09/2018
33
Burschen a Rotburgerben! Pilisvörösvár
24/08/2018
108